A doni katasztrófa helyi áldozataira emlékeztünk január 11-én a gyöngyöshalászi temető ravatalozójában. Kádár Krisztina nyolcadik osztályos tanuló Vihar Béla Egy katona megy a hóban című verséből mondott el részletet, Rafael Patrícia és Nagy Gerda hetedikes diákok a történelmi eseményeket elevenítették fel, Nagy Gyula, a művelődési ház vezetője Egyed Károly visszaemlékezését idézte fel, Kohajda Zoltán esperes imát mondott az áldozatokért. Szabó Ferenc polgármester és Takács Katalin igazgató asszony a megemlékezés koszorúit helyezték el a ravatalozó falán lévő emléktáblánál.

A 2. magyar hadsereg csapatai 1942. június 28-án kapcsolódtak be a harcokba, és július 7-én érték el a Don folyót. Itt a kifáradt egységek védelembe mentek át, Voronyezs és Pavlovszk között 208 kilométer hosszú szakaszon. A nyár folyamán sikertelenül kísérelték meg a folyó nyugati partján megmaradt hídfők felszámolását, a harcokban 30 ezer embert veszítettek.

A hadsereg vezetése már ekkor felismerte, hogy képtelen a hosszú szakasz védelmére, de sürgetése ellenére sem kapta meg a németektől a beígért fegyverzetet és felszerelést. Így érkezett el a tragikus januári szovjet támadás, amelynek során a mínusz 20-30 fokos hidegben lényegében megsemmisült a 2. magyar hadsereg, az arcvonal felbomlott, eluralkodott a pánik. Az elkövetkező hetekben az utóvédharcokban is ezrek vesztek oda vagy estek fogságba.

A veszteségekről pontos adat még ma sincs. 1943. március elején a hadsereg létszáma 54 029 főt tett ki, de ezek jelentős része hadtápos volt. A 2. magyar hadsereg 93 500 (más adatok szerint 120 ezer, illetve 147 971) főt vesztett, ebben benne foglaltatnak a hősi halottak, az eltűntek és a sebesültek.

A doni katasztrófa a magyar hadtörténet legnagyobb veresége volt, idegen földön, idegen érdekekért négyszer annyi ember pusztult el, mint a mohácsi csatában.