A József Attila Művelődési Ház épületét az ötvenes évek végén építették sok-sok társadalmi munkával. A nagyterem évtizedekig a község mozijának is otthont adott.
Az intézmény 2007. június 15-től a Gyöngyöshalászi Általános Művelődési Központ intézményegysége.
GYÁMK
Gyöngyöshalászi Általános Művelődési Központ
Mottónk:
„Gyarapítjuk, Átadjuk, Műveljük Kultúránkat!”
Az emberi kultúrát olyan értéknek tekintjük, amelyet neveléssel megalapozunk, tanítással tovább adjuk, fejlesztjük, biztosítjuk, hogy mindenki számára elérhető legyen, őrizzük, hogy tovább éljen!
A József Attila Művelődési Ház építésének, felújításának története
A művelődési ház helyén (Fő út 11.) évtizedekig egy két tantermes elemi iskola állt. 1949-50 körül ennek romossá vált épületét elbontották.
A Gyöngyöshalászi Községi Tanács 1958-ban hozott határozatot a művelődési ház felépítésére. A beruházás 585 ezer Ft bankhitelből és 230 ezer Ft értékű lakossági társadalmi munkából valósult meg. Az építés 1958. augusztus 15-én kezdődött, az épületet 1961. május 1-jén adták át.
Az építéshez felhasználták a Halász-aranyosi dr. Bíró Lajos-tanya épületeinek anyagát is, az építőanyagot halászi gazdák lovas kocsikkal szállították az építkezés helyszínére.
A művelődési házban kapott helyet a helyi mozi és a községi könyvtár is.
Később a mozi megszűnt.
Az épület közel fél évszázadon át az eredeti állapotában fogadta a látogatókat.
2007-től az Általános Művelődési Központ intézményegységeként működik a művelődési ház. Az 1961-ben átadott épület állaga az évtizedek során sokat romlott, elavult, balesetveszélyessé vált, nem tudott megfelelni a napjainkban felmerülő igényeknek. A működés fenntartása költséges volt, mert a szigetelés hiánya, valamint a régi nyílászárók nem tették lehetővé az energiatakarékos üzemeltetést. Ugyancsak az elavult műszaki színvonal akadályozta a megnövekedett lakossági igényű, korszerű szolgáltatások nyújtását is.
2008-ban helyi önkormányzati finanszírozásból valósult meg a már életveszélyessé vált művelődési ház tetőszerkezetének és színháztermének felújítása.
2009-ben az Európai Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Alap támogatása alapján a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal pályázatot írt ki falumegújításra és fejlesztésre. Gyöngyöshalász a művelődési ház felújítására pályázott. A pályázatunk sikeres volt, az elbírálását követően a MVH 19 579 338 Ft támogatást ítélt meg Gyöngyöshalász Község Önkormányzatának a tervezett beruházás megvalósítására.
Az építési engedélyeztetést követőn közbeszerzési eljárással az egri székhelyű Horváth és Horváth Építőipari Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. nyerte el a kivitelezés jogát. A kivitelezési szerződés aláírására 2010. november 15-én került sor. A beruházást 2011. tavaszán fejezték be.
A művelődési ház külső felújítása magában foglalta az épület külső szigetelését, a bejárati homlokzatok felújítását az utca és az udvar felőli oldalakon, a bejáratok előtti lépcsők újjáépítését, különös tekintettel az akadálymentesítésre, az épület külső nyílászáróinak cseréjét, a telken belüli térburkolatot a bejárat megközelítése érdekében, valamint az utcafronti lépcső előtti térburkolatot.
A fejlesztés célja olyan energiatakarékos, környezetbarát, esztétikus közösségi tér létrehozása volt, amely egyaránt szolgálja a kulturált művelődést, szórakozást és a település közösségi életének fejlődését.
A község lakói, lehetőségeikhez képest civil szervezetekbe tömörülve is törekednek az élhetőbb környezet megteremtésére, arra, hogy az itt élők magukénak érezzék ezt a községet. Ezeket a törekvéseket az önkormányzat messzemenően támogatja és segíti, számít rájuk a későbbi fejlesztések megvalósítása során is.
Művelődési ház feújítása ppt >>